Mindazt, amit csak tudtam, azonnal rögzitettem,
A diktafon szalagra, kezem noteszbe írt.
De néha kósza érvek libegtek át felettem,
S az oldaluk böködte előttem a papírt.

Fajsúlyos gondolatra nem is kevésre leltem,
S sziporka szállt cikázva, mint pille, könnyedén,
De null-nehézkedésünk mindent, mi súly, csak elken -
Utóbb derül ki úgyis, melyikje mennyit ér.

Vadásztam bármi szóra, ha méretes, ha pöttöm,
A láthatatlan szálon gyakorta volt kapás.
Nos itt van épp a préda, damilt szakított rögtön -
De rajt’ maradt pár szócska, hogy „Nem vagyok hibás!”

A „nem hibás” korántsem jelenti, hogy „nem részes”-
Orosz hazában így van az ősi rend szerint.
Nem húztunk semmi sorsot, de mázlim volt, nem kétes -
S a csillagoknak fentről egy párttag, őrnagy int.

 
 
 
 

A „nulla” és a „púszk” közt hallották állitólag
- Vagy tán a rádiós tiszt ijedten írta el -,
Hogy én elég vidáman, büszkén, sőt biztatóan,
Egy hetyke szót vetettem: „Megyünk, szerencse fel!”