Vihar bomolt - a horgonyunk nyögött,
A pányva mélyre mart tenyérbe, ízbe,
S a szél fütyülte durva dal mögött
Dörögve kelt a hang: „Ember a vízben!”

És máris - „Állj! Tolatunk oda vissza!
A csónakot szaporán!
Halászd ki, mert teleissza
Magát nekünk a zsivány!”

De kár: a sorsom száraz útra szánt
A parton - így segédkezet ne várjak -,
Nem érkezik meg ott, ki visszaránt,
A mentőcsónakok nem arra járnak.

A stílus ott: „Le ne állj, ha szelünk van!
Gázt, kikötőnk az irány!
Úgy, bizony úgy! - ki- kibukkan,
Mentse magát a zsivány!”

S az én hajóm csobogva ködbe vész -
Hiszem, hogy rajta már a krémje, nagyja.
A nézz-előre!-poszt előrenéz -
Hogy hullt-e félre test, nem is kutatja.

Hajó hajót követ, és suhan erre,
Látva derűs kikötőt,
S itt vacogunk mi, a kerge,
Félresodort tekenők.

A nyílt vizek felé söpörj, te szél,
Vihar, hajíts kilencedik tarajra!
A csónak akkor értem útra kél -
Csak így kerülhetek szilárd talajra.

A csáklya húz, beakadva ruhámba -
Mit tesz a gönc a helyén! -,
Fönn a reményem, a rámpa,
Élni kapaszkodok én.

 
 
 
 

 
 
 
 

Hajón vagyok, beáll a régi út -
Dohányt ajánl a kéz, nyitott a lélek,
S tudom: ha hozna rám a sors borút,
Kimentenének ők, a tengerészek.

Dűlsz-borulsz, ez a rossz az egészben,
Őrhelyen álld ki az éjt! -
Ám ha merülsz le a vízben,
Vetnek egy övnyi esélyt.

 
 
 
 

 
 
 
 

*Tengerész legenda szerint a (tarajos) 
hullámok sorában mindig a 9. a legveszélyesebb.