Teljes fényben állok, minden szem láthat,
A mikrofonnál, mint egy szentkép előtt,
Nekilátok a szokásos dolgoknak,
Nem, nem, ma úgy, mint a (egy) lőrés mögött.

Nem tetszem a mikrofon lelkének,
És mindenki unja már a hangomat,
De hogyha nem szívemből zenélek,
Felhangosítja hazugságomat.

A rivaldafény a bordáimba hasít,
A hőségben a lámpa megvakít,
Arcomról patakzik a víz,
Szakad, szakad, szakad.

A bestiának éles a hallása,
A hamis hangot rögtön felismeri,
Köp arra, hogyha nem vagyok formában,
Nekem mindig tisztán kell énekelni.

Bár ma különösen berekedtem,
Mégsem változtatok hangnemet,
Mert ha a lelkemet eltakarom,
A görbéből sosem lesz egyenes.

A rivaldafény a bordáimba hasít,
A hőségben a lámpa megvakít,
Arcomról patakzik a víz,
Szakad, szakad, szakad.

Hajlékony kígyó a mikrofonom,
Mint egy kobra, köröz hideg fejjel,
Rögtön megmar, amikor megfogom,
Míg meg nem halok, énekelnem kell.

Fullánkod láttam, - kígyó vagy, tudom,
Mintha megbűvölt volna egészen,
Nem énekelek, én is bűvölöm a kígyót.
Ne mozogj, mozdulni se merészelj!

A rivaldafény a bordáimba hasít,
A hőségben a lámpa megvakít,
Arcomról patakzik a víz,
Szakad, szakad, szakad.

Olyan falánk, mint egy madárfióka,
A hangokat a számból kirángatja,
Félek, hogy golyót küld a homlokomba,
Kezemet a gitárral behálózza.

Dallamaim csak egyszerű skálák,
De ha eltérek az őszinte hangtól,
Fájón arcomba vágja korbácsát,
És mozdulatlanul áll a mikrofon.

A rivaldafény a bordáimba hasít,
A hőségben a lámpa megvakít,
Arcomról patakzik a víz,
Szakad, szakad, szakad.