. . .
Kegyetlen, vad kormányzóság
Ennek a legénynek
kijutott sok fájdalom és rabság,

Két marékkal merített
a kínból és a vérből,
Szégyenből, bánatból,
keserűségből.

Hát, idd a mérget fulladásig,
ingyen adják, szerencsére,
Kergess csak te kötél, tudom jól,
Korbács lesz belőled!

Vergődik a nyomorban
sok balszerencsés csóró,
Szétszakad az életük,
mint a vékony pókháló,

Hamis útra lépnek mind,
lopnak, csalnak, hazudnak,
És szél hordja őket össze,
a jeges tömlöcökbe.

Nincs irgalom, ne remélj!
Vicsorogj, de tűrj!
Tekeregj csak te kötél,
hurok lesz belőled!

E nyomorult vidéken,
vajon hová mehetnék?
Bitófákon díszeleg
a szappanos kötél.

Maga az ördög nyalja
az akasztottak talpát,
Semmi reményem Anyám!
Se élni, se túlélni!

Ne üvölts, ne sírj, - csak nevess!
A sírásra nincs bocsánat,
Kötél, bárhogy is tekeregsz,
úgyis megrövidítenek,

Teher és gond az éjjel,
sosem késnek el az ácsok,
A reggeli misét nem éred meg,
előbb lesz az akasztásod,

Minek is neked a haladék?
Sose bánd, sose bánd!
Hiszen a kötelednél, hidd el,
nincs semmi sem símább.

Hát feküdj le, aludj kicsit,
nem késhetsz el, ha itt a véged,
Bárhogy is tekeregsz, te kötél,
úgyis hurok lesz belőled!