Bárhová rejtem a lelkem, bárhová megyek, Egy kutya követ, a sorsom, védtelen, beteg. Kővel dobálom, hát a térdemhez bújik. Eszelős szemmel néz, a szájából nyál folyik. Nagy már az én kínom, szememet kisírom, Hogy fakul az arcom, korog üres gyomrom, Elzsibbad a torkom, elnémul a hangom, Énekelni nem akarok, már élni se tudok. Tán már öreg vagyok? Megyek a hóhérhoz - Az árbocra akasszon, megfizetem nagyon. Hányszor megfogadtam, köpni fogok a sorsra, Sajnálom, mert éhes, csak liheg és hízeleg, Elkezdem hát etetni, így segítettem rajta, Mert, ha jóllakott, alszik, mint egy kisbaba. Olyankor kószálok, csámborgok, csak lógok, Meg a hülyét játszom és a napot lopom. A kutyára vigyázok, nagyokat vonítok, Amiről akarok, arról ugathatok. Ha majd öreg leszek, a hóhérhoz megyek, Jó hamar húzzon fel, megfizetem, ha kell. Mikor a fejem a pokoli dolgokra adom, A sors is visszahőköl, ijedten megáll, Adok egy pohárral, hogy megint lábra kapjon, Hallom, ahogy dohog, bár még teli a pohár: „Kísérő nincs mellé? Ha New York-ban élnék, Nercbundában járnék, rajtam a sok brokát.” De rossz cipő a lábamon, itt a Sors a hátamon, Hegynek fel-le húzom, vonom a vén piást. Sosem leszek öreg, a hóhérhoz megyek, „Az árbocra húzz fel!” és jól megfizetlek. Világgá ment szegény, a képét átrajzolta, Gyászos végzetté lett és szélhámoskodott, Egyszer véletlenül túl sok jutott poharába, Hátulról támadt rám, majd a torkomnak ugrott. Nem bírom el a súlyát, legyengít a láz, Az ördög is megszállt, futok és ordítok: A torkomat ne bántsd! A torkomat ne bántsd! A torkomat ne bántsd! Énekelni hogy fogok? A sorsot, ha megtehetem, a hóhérhoz viszem, jól megfizetem, hogy az árbocra húzza fel!
© Földes László. Fordította, ?
© Földes László. Előadása, 2012