Piff-puff, dirr-durr,
jaj, egyenes, horog,
A krasznodari Budkejevtől
nagyokat kapok,

Sarokba szorított,
a kötélnek nyomott,
Pofán vert és azt látom,
a földön vagyok.

Röhögött Budkejev és szájon vágott,
Az élet de szép, és jó élni még!

Hétnél még fekszem,
hát sírnak a lányok,
Fölkelek és kettős
fedezékben állok,

Nincs több erőm,
az agyam a gongra vár,
Életemben nem vágtam
még senkit se pofán.

Röhögött Budkejev és a fogam verte szét,
Az ég mindig kék s az élet de szép!

Üvölt a lelátó,
kapd el azt a gyávát,
Rátehénkedek,
ölelem a vállát,

Ő szibériai,
pár menet neki semmi,
Sziszegek: Te elmebeteg,
nem kéne pihenni?

Máshol járt az esze, nem védte a fejét,
Hogy élni de jó s az élet de szép!

Ütött, vágott, fogott,
rohamozott még,
Fújt és nyögött aztán
letette a seggét,

A végén a bíró az
én kezem tette fel,
Pedig én még egyszer
sem találtam el.

 
Kifeküdt, most gondolhatta: Az élet mi szép!