Az igazi költők mind tragikusan végzik,
Ha idejében teszik, még inkább,
Huszonhétben egy a fegyver elé lépett,
Egy meg a hotelben kötötte fel magát.

Jézus harminchárom volt, költő és így szólt:
Ne ölj! Ha ölsz, a büntetésem utólér,
Szöget a kezébe, hogy ne tehessen jót!
Ne tanítson, ne írhasson többé!

Harminchétnél gyorsan kijózanodok.
Ennél a számnál párbajozott Puskin,
Most is végigfut a hideg a hátamon,
Ekkor dőlt pisztolyába Majakovszkij.

Harminchétnél állj meg! Ravasz ám az Isten:
Felteszi a kérdést, fej vagy írás?
Byron és Rimbaud e határon esett el,
A mostaniak mind átcsúsztak símán.

Az én párbajom elmaradt, elhalasztották,
Harmincháromnál jött volna, nem tudom?
Harminchétnél vér? Sem vér, sem dér,
Nem piszkolta be még a halántékom.

Mersz kell a pisztolyhoz: A szív a seggetekbe szállt?
Na, kuss legyen, sok nagypofájú pszichopata,
A költő csupasz talpán a kés pengéjén jár,
És mezítlábas lelkét véresre vagdalja.

A „hosszúnyakúúú”-ban túl hosszú az “ú”?
Ezért is a költőt rövidítsék meg!
Adjatok neki kést, boldogan lóg a hegyén,
Veszélyes és örül minden veszélynek.

A fatális dátumok kedvelőinek:
Nyafogjatok, mint a háremhölgyek,
Az átlagéletkor megnövekedett,
Most több idő juthat a költőknek.

Bár igaz, a hosszú nyak csábítja a hurkot,
A nyitott szívre lehet nyíllal lőni,
Akik így mentek el, már halhatatlanok,
Az élőket még hagyjátok élni.