Almomban sárga tüzek gyúltak,
fellobbant az erdő,
„Vájjatok csak, váljatok csak -
majd a reggel eljő”

De a reggel szürke lett,
se jókedv, se kacagás,
Hopp! Egy slukk az éhes gyomorra,
egy korty keserű kvász.

Hopp-hopp-hopp tananaj-dídam
Hopp-hopp-hopp tananaj-dídam
Álom, álom. álom, tararaj-da-dídam
Tararaj-tararaj-da-dída-didaaam.

A kocsma asztalán gyűrött damaszt,
a kezekben foltos borospoharak,
Szegény bohócok paradicsoma -
úgy repkednek, mint rab madarak.

A templom, bűzlő félhomály,
tömjénfüsttől szagló,
Nem, a reggel szürke lett,
szürke lett és fázó.

Rohanok a hegytetőre,
semmi el ne éljen,
Az égerfa színt virágzik,
s a meggyfák lenn a völgyben

Bárcsak égig érnének a fák,
bárcsak hajnal lenne,
Bárcsak lenne még... - de nem.
Ez a reggel is szürke lett.

Hopp-hopp-hopp tananaj-dídam
Hopp-hopp-hopp tananaj-dídam
Álom, álom. álom, tararaj-da-dídam
Tararaj-tararaj-da-dída-didaaam.

Lenn a folyó kanyarogva csillog.
Fények - árnyak! Mesevilág!
A kéklőn izzó búzavirág-mezőt széles,
szabad utak szelik át.

Az út mentén sűrű erdő,
benne él a gonosz mostoha,
S a kanyargó út végén - fejszék,
a halál ostora.

Itt a lovak taktusra lépnek,
unottan és könnyen,
Az út mentén minden szürke,
s fekete a végén.

A templom is a kocsma is,
ugyanolyan szürke,
Nem, nem, nem, nem, semmi nem az,
amilyennek kéne.

Hopp-hopp-hopp tananaj-dídam
Hopp-hopp-hopp tananaj-dídam
Álom, álom. álom, tararaj-da-dídam
Tararaj-tararaj-da-dída-didaaam.