Még gyújtok minden estén régi gyertyát,
Hogy arcodat fölgomolyogja füst.
De nem akarom hinni, amint mondják,
Hogy az idő majd mindent tovaűz.

A nyugalom már elkerülhetetlen:
Hiszen mindent, mi voltam én, előkelőn
Elvitt valaki, kifosztva a lelkem,
Előbb hajón, aztán meg - repülőn...

Még gyújtok minden estén régi gyertyát,
Hogy arcodat fölgomolyogja füst.
De nem akarom hinni, amint mondják,
Hogy az idő majd mindent tovaűz.

Üres vagyok, már semmire se vágyok.
Mit bámuljátok lelki pusztaságomat?!
Csak pókháló van ott, meg dalfoszlányok -
Hiszen elvitt mindent, mi kezébe akadt.

Még gyújtok minden estén régi gyertyát,
Hogy arcodat fölgomolyogja füst.
De nem akarom hinni, amint mondják,
Hogy az idő majd mindent tovaűz.

Utak nélküli célok: ez a lélek.
Kik belenéznek, láthatja szemük:
Csak félmondatok és fél-párbeszédek,
Hiszen Párizsban a másik felük.

Hát gyújtok minden estén régi gyertyát,
Hogy arcodat fölgomolyogja füst.
De nem akarom hinni, amint mondják,
Hogy az idő majd mindent tovaűz.