Országoló tüzek, magasba forrón fut a láng,
A visszfény meg viháncol, kettőt balra, hármat jobbra
De már a Sors, meg Idő alatt nyígnak paripák:
Erős galopp, lőtt seb sajog -
A Föld riadozva forog
Erre a vad galoppra.

Eltévedt rossz golyók süvöltenek hiába,
Minek akarnak így utánunk szállani!
Patákról tépi a forró patkókat ez a vágta -
Biztos lesz szerencsefi, ki a porban fölleli.

Angolnaként ha csúszna, tartsd a szárat,
Hajad kuszálta vad futás, s te össze-vissza vagy -
De fútt a szél, simítva szőke szálat,
Lebontva azt, mit feltekert az agy.

Nem rémít ez a láng, sem a tűzvész, sem parazsa,
Időknek patkója cseng, és Fortuna mosolyog ránk
Szikrázik lovasok szablyája és a Nap sugara.
Költő lovon, Pegazuson.
Kihúny a láng, a tűz-iszony,
De vágtat már paripánk.

Emlékszik erre majd a föld is mostanátul:
Patkóknak érce zeng, az esőcsepp zihál.
De vértől részegülten a golyó is odabámul,
Vadultan emberszívbe itt ma gyakrabban talál.

Ki öl meg kit - a verseny itt, nem másutt.
Aztán ki gyorsabb - elmaradni sohasem szabad.
Sziszeg a szél, csontról letépi húsod,
De hűsíti a zord csontvázakat.

A Siker ott van előttünk, s gyógyul majd betegünk -
Időnk először egyenes, nem körbe jár, mint régen,
A beígért holnap kapatos lesz, meg keserű...
Vágtat lovad, tudod, ki vagy,
Kiért s ki ellen... Háladat!
A sors fut át a réten!

A hiszékeny Halál ezúttal becsapódott.
Csodálkozik a pók a vérrozsdás kaszán.
Hiába sziszegtek golyók, eliramodva célpont,
S leszen harmatba mosdanunk, nem vérben is talán?!

A szél imánkat mennybe siratolja,
Az Idő megsebesülten a Sorson nem segít.
A ló meg a szél hátán hazahordja
A megöltek testeit, lelkeit.