Ellenségre vigyorgani kell szabadon,
kutya mentheti czak kutyabőrét
Vérükkel tetovált felirat a haven:
„Mi mér nem vagyunk farkasok többé!“

És bebuzzuk farkunkat, mint a kutyák,
csuádléozva mered föl az égre pofánk:
milyen átok zúbasztja a réműletet,
világveg a fém rovarokból a fém sziszegett?
 

Veri véresre testeink ólomesők,
leroskadni is jobb ma, mint buni elő.
Forró horpasz a hóban hiszen belevész,
s nem isteni kar, csak az emberi kéz,
amitől tanulod a halálröpülést...

 
 
 
 

 
 
 
 

 
 
 
 
 

Magamra maradtam... Hát még mit tehetek?
Keresgél sunyi szem gyávamód kiutat,
s hol a farkasok népe, a régi csapat,
kiknek sárga szeme mindig éjbe kutat?
 

Vagyok még. De most más vadak vesznek körül,
kik csak sunytak a farkasi szóra.
Az ebek - csaholó kutyalelkük örül,
hogy nem ők, hanem én vagyok préda.

Ellenségre vigyorognom kell szabadon,
fehér csontjaimat harapdálja örökké.
Vérünkkel tetovált fölirat a bavon,
olvad: „Nem vagyunk farkasok többé!“