Dübörgésre füleltek az éjben a fölriadó bakák,
Biícsúzásra idő nincsen, hogyha elér a parancs.
Taposták a sarat föl a hegynek a lópaták, lópaták,
Hol a vég, hol a cél, nem ismerte a ló, se lovas.

Nekünk más a korunk, az időnk, ha nyomukba ma vágtatunk.
Kihívása a sorsnak, hogy üldözöd patanyomát.
Őrök verseny e vágta, ha szélbe röpít, lobog ám hajunk,
S nem is láthatod, mint marad el a sok régi barát.

Azsarátból parázs a kezünkben is néhanap fölremeg,
Csikorog ha a csizma, a lélek is újra remeg,
Háborúsdit is játszanak és ratatáznak a gyermekek,
Véreinkre meg ellenre osztjuk az embereket.

Mikor könny kiapad, sikoly vége szakad, mikor tűz kihuny,
Meghajszolt lovaink ha megállnak a semmi felett,
Mikor szépszemű lányaink blúzra cserélik a zubbonyuk,
Ne lépj túl e nyomon, ne bocsáss meg és mégse feledj.