A prelűdöknek kora másra váltott,
Jól van így - vicc nélkül, nem hazudok:
Egy ideje nagy emberekhez járok,
Dalolni a „Farkasvadászatot".

Kiszűrődhetett bármely ablakon,
S ki arra járt, az meghallhatott egy s mást.
A lényeg az, hogy egy magnetofont
Beszerzett valamelyik fontos elvtárs.

S reggeli közben, amikor semmi gond még,
Családi körben piszmog a beszéd,
Halkan, hogy ne hallhassa semmi szomszéd,
Kapcsológombra tette rá kezét.

A fölvétel már biztos megkopott,
Nem is csoda, hiszen már annyit nyűtték.
Végighallgatta a „Vadászatot",
S a másik oldalról is valamit még.

De hogy a vége mégiscsak hiányzott,
Fölmancsolta a kagylót dühösen,
És beleszólt: A szerzőt, a Vadászat
Szerzőjét holnap idekéretem.

Merészségemhez nem kellett ital,
És sűrű csuklás nélkül is megálltam,
Hogy elejétől végéig a dalt
Elhörögjem előtte végre bátran.

A gyermekei kérlelték is, persze,
Hogy mosolyogjon, bár ritkán szokott.
Kegyesen hallgatott, szemét meresztve,
S végül tapsolni is méltóztatott.

A könyvespolcon hosszan kutatott,
Amíg pohár meg flaska összecsendült.
És fölhördült: Jól van, na, farkasok,
De, az ördögbe, mit jelent ez nekünk.

Mi jöhet még, ha elmúlnak az álmok -
A telefonszám és a helyzet adott.
Három éve nagy emberekhez járok
Dalolni a „Farkasvadászatot".