A zsenge Igazság pompás ruhában is járt éjt,
a koldusok, árvák és együgyűek miatt.
Az ocsmány Hazugság megkörnyékezte:
Barátném egy szunyára nálam is letehetnéd magad.

A naiv Igazság békésen elaludt nála,
nyálcsorgatós álmában mosolygott szelíden.
A ravasz Hazugság takaróját húzta magára,
hozzá simult, s leikébe belebújt ridegen.

Pofákat vágva kelt föl s aprehendálva: Tessék,
a nő csak nő marad: bárhova fektetheted.
Igaz és Hazug között nincs is oly nagy különbség,
pláne, ha mindkettőt még le is vetkőzteted.

Barátnője hajából kifonta az aranymasnit,
elmarkecolta a pénzt, órát és okmányokat.
Szitkozódott, hogy ennyi csak, és nincsen más itt,
még köpött is hegyeset, amikor kiszaladt.

Szegény Igazság csak reggelre vehette észre,
hogy eltűnt minden, és otthagyták meztelen,
s valaki korommal tetézve befeketézte.
Mi változtathat ezen a súlyos helyzeten!

Előbb nevetgélt csak, hogy kezdték dobálni kővel:
„Hazugság az egész, ellopta ruhámat..."
De jött két idióta szigorú jegyzőkönyvével,
és mocskolták, mintha ez volna csak feladat.

Leszajházták, sőt, még vadítottak rá kutyákat,
és, besározták csúfabbul is mindenki előtt:
„Százegy kilométerre pusztulj innen, állat:
egy napod van, eredj, ne rontsd itt a levegőt!"

Az iratokban több sértést is fejéhez vágtak
(azt is, amiről tudták, hogy hamis szóbeszéd),
hogy egy szemétláda hívja magát Igazságnak -
pedig csupán elitta mindenét és eszét.

A tiszta Igazság csak esküdözött zokogva,
kószált beteg-éhesen, egy fityingje se volt;
a gálád Hazugság telivért vett mosolyogva,
és csodálói között nyeglén ellovagolt.

 
 
 
 

Valami csudabolond most is vívja a harcát:
igazáért, bár tudja, hogy likas garasért:
„Meglásd, hogy végül is majd győz a tiszta Igazság,
ha véghezviszi azt, mit a Hazugság elért."

Megeshet, ha megiszod a fejadagnyi vodkád,
nem tudod, mi szállásra vezet az éji út,
tisztán igaz, hogy kifoszthatnak, akár egy balfácánt.
Lám - már nadrágodban lófrál a ravasz Hazug.
Lám - órád is elcsórta az ocsmány Hazug.
Lám - lovad is elkötötte az álnok Hazug.