Várok törvényen kívüli éjben,
az éjbõl merítek ihletet,
és tárcsázok egyre, serényen,
mindig csak a nulla-hetet.

- Jónapot, kisasszony. Mi a neve? Toma.
Hetvenkettes. Ne sürgessen. De nem várhatok.
Hogy nincs otthon? Lehetetlen. Kérem, hívja újra!
Látja, máris válaszol: "Szervusz, én vagyok"

Élek, törvényen kívüli éjben,
csupa nyugtalan, éber ideg.
Ki kényszerít egyre, hitelben
szóra bírni szeretteimet?

- Kisasszony, kérem, hetvenkettes, kérem,
már az órám is megállt, én nem várhatok.
Inkabb odarepülök, már indul is a gépem.
Látja, máris válaszol: "Szervusz, én vagyok!"

Telefon, telefon, mint egy szentkép,
telefonkönyv, avagy triptichon?
Kisasszony, maga a madonnánk,
messzeséget hoz gyors vonalon.

- Kisasszony, drága, hosszabbítsa még meg,
õrangyal az oltart nem hagyhatja ott!
Annyi idõnk van még - elõttünk az élet.
Látja, máris válaszol: "Szervusz, én vagyok!"

Mi van ott? Beázott a kábel?
Géphiba? Vezetékszakadás?
Várok. Nullával kezdjem bár el
minden este. Csak lesz folytatás!

- Nulla-hét? Csókolom, mi ujság, kisasszony?
Törölje és hívja Magadánt nekem.
Tudja, kedves, közben megint elment a barátom,
mi lehet szegénnyel odafenn?

Várok törvényen kívüi éjben.
Virrasztok végenincs éjeken.
Ha elalszom, a Madonnát látom.
Istenem, de ismerõs nekem!

Halló, kisasszony! Maga az, Toma?
Hetvenkettes, feleljen, nem várhatok!
Persze, persze, otthol vagyok. Hadd hívjam fel újra.
Máris hívom. Válaszoljon: "Szervusz, én vagyok!"