Búcsút mondtam az ügynek, a nagy, igaz ügynek örökre.
Elinaltam, ahogy az anyám a világra hozott.
Nem ezért vagy azért - csak e tettnek a perce ma jött el.
A kék hegyeken túl várt még rám sokezernyi dolog.

A bölcs igéket könyvekben leled,
De az igaz szó szájról szájra terjed:
“Próféta otthon senki sem lehet,
De más országban se nagyon terem meg.”

Szétszaggattak, de én örülök, hisz azé az oroszlán -
Része testemnek, kit megajándékoznék szívesen.
Csoszorogva a padlón, talpam meg-megcsúszik a gyantán,
A lépcsőn fölmegyek én, nem tudva, mi vár odafenn.

Próféta itt? - lámpással sem leled,
Mohamed, Zarathustra régen elment.
Próféta nálunk senki sem lehet,
De más országban se nagyon terem meg.

Fecsegik odalent - nem is érthetem én, milyen okból:
Elinalt, csudajó, csak nyerhet az ügy, ha elszökött.
Miközben a pókhálókat szaggatom ó ikonokról,
Sietek, mert lovakat nyergelnek már a ház mögött.

Az Istenorca tárult most elém,
És fényes ajka bús szavakat ejtett:
“A te hazád prófétákban szegény,
De más hazákban se nagyon teremnek.”

A nyeregbe tapadtam, a lóhoz egész odanőve,
Meg is ugrik a mén, s vele én szilajul robogok!
Búcsút mondtam az ügynek, akármily igaz, nagy, örökre,
A kék hegyeken túl vár még rám sokezernyi dolog.

Futunk - alattunk búza dől, recseg,
S hallom szavát a dúlt kalászfejeknek:
“Próféta otthon senki sem lehet,
De más országban se nagyon terem meg.”