A néma hágón, hol a szél szabadon szállhat,
A csúcson, mire ember még lábát rá nem tette,
Élt-éldegélt vidáman ottan egy nagy hegyi visszhang -
Ha ember kiáltott, ő kész volt a feleletre.

Magányodban, ha torkodat elszorítja a bánat,
S nyögésed alig hallhatón zuhan a mélybe le,
Segélykiáltásod a visszhang felkapja és vágtat,
Hangod erősíti, óvja, és célba jut vele.

Csak azt ne higgyétek, hogy azok emberek, akik jöttek,
visszhangot ölni, vagy részegek voltak s bolondok,
Kijöttek nagy csendesen, hogy elnémítsák a völgyet,
száját betömték, úgy intézték el a visszhangot.

Gonosz és véres muri volt, egy hosszú éjszaka tartott,
Tapodtak rajta, de hang nem törte meg a csöndet.
Reggelre szétlőtték az elcsitult hegyi visszhangot,
Kövek hulltak sebesült sziklákból, mint a könnyek...