Hogy legeltetem szemem, levegőt hogy kapok?!
Illatok vihar előtt: vizenyősök.
Mit regél nekem a nap, ugyan mit hallhatok?
Jósmadár dalol egy pár - a mesehősök.

Itt Szirén-madár repes és tátogat -
Csal a fészke felé, szivet oszt,
Vele szembe’ busong, feje kótyogat,
Lelket mérgez kebles Alkonoszt.

Mint az ősi húr, a hét,
Csendül fel egymás után -
Gamajun-madár, setét,
Ki reményt ad talán.

Kék az ég, döföli száz harangtorony hegye -
Rézharang vele, rézharang-zene -
Zúg a hang: haragos, vagy pedig vidám...
Kupolák aranyba vonva: Rusz örök becse,
Hogy az Isten észrevegyen ám.

Állok itt, akár ha volna ez örök titok,
Hősi és mesevilág, mire rányitok -
Méz-fanyar-keser a föld, ahova számítok,
Vize kék, mezeje rozs, köve kalcitok.

Cuppogó agyag a föld, s kocsim lova
Süpped ott szügyig, nyeli a sár,
Szunnyadó hazámon döcögünk tova,
S püffed álma miatt a határ.

Mint a gazdag Hold, a hét,
Kél fel az utam során -
Gamajun-madár, setét,
Az ád reményt talán.

Lelkem fosztva áll, rabolnak nem csak boltokat,
Lelkem zúzatott - hegyi áldozat.
Hogyha vérig elkopott az a rongy,
Rászabok arányos és aranyos foltokat:
Láss meg Isten, és valamit mondj!