Végig hordom Bajom
tavaszi jég-kupacon.
Megtört a jég - lélek szakad,
Kavicsként víz alá merül
a Baj - nehéz, megül,
A peremeken
megmarad.

Azóta keres, ím
a világ árkain,
Hírek mennek-jönnek - mind csalárd.
Hogy nem vagyok halott
- csak a fűzfa tudja ott,
Meg a dalos
fürj-család.

Mögöttem mit kavartak
- mit mondtak az Uramnak?
Elárultak, bemocskoltak.
Haragja felfortyant
- nekem esett nyomban, így
Baj s a Susmus
összeforrtak.

Utolért és megölelt
- karjaira emelt.
A nyeregben a Baj kacag,
S a Kedves elsuhog
- mit kaptunk: egy napot.
Csak a Baj, mi örök,
mi marad.