Végig hordom Bajom tavaszi jég-kupacon. Megtört a jég - lélek szakad, Kavicsként víz alá merül a Baj - nehéz, megül, A peremeken megmarad. Azóta keres, ím a világ árkain, Hírek mennek-jönnek - mind csalárd. Hogy nem vagyok halott - csak a fűzfa tudja ott, Meg a dalos fürj-család. Mögöttem mit kavartak - mit mondtak az Uramnak? Elárultak, bemocskoltak. Haragja felfortyant - nekem esett nyomban, így Baj s a Susmus összeforrtak. Utolért és megölelt - karjaira emelt. A nyeregben a Baj kacag, S a Kedves elsuhog - mit kaptunk: egy napot. Csak a Baj, mi örök, mi marad.
© Erdődi Gábor. Fordította, 2005