Költő-társaimnak
Ki tragikusan végezte - az a költő, az ám,-
S ha napra pontosan, különösképpen!
Az egyik huszonhat lett, s lépett pisztoly elé, hazám,
Másik hurokba tette szőke fejét szépen.

Harminchárom, s Krisztus függött - így hát igazi poéta ő.
„Ne ölj" - ha ölsz, meglellek bárhol, mondom.
Gyorsan szöget tenyerébe - igazi bajkeverő, -
Hogy ne irkáljon, s nehogy gondolkozzon.

A harminchetes számra elhagy mámorom,
Meghűl vérem, most is hideg lel egyre,
Hisz ekkor Puskin túl volt a végzetes párbajon
S Majakovszkij homlokát pisztolyra szegezte.

Maradjunk hát e dátumnál! Az Isten, a ravasz,
Éles kérdést tett fel: éljünk vagy haljunk.
Gyorsan meghalt Byron és Rimbaud, az örök kamasz,
S mi maiak immár ezt is kihagytuk.

Párbaj elmaradt - vagy eltolták a dátumot...
Harminchárom? Felfüggesztették, de nem erősen...
Harminchét? Se vér - mit vér, egy ősz hajszál sem omolt! -
S egy fürtje se piszkolt homlokot bőven.

Gyávák lennénk párbajra? A lelkünk majrézva fél
Pszichopaták, hisztérikák kegyelmét esdjük
A költők útja ma is pengééi,
És vérbe mártva már meztélláb lelkünk!

A „hosszútermetűűű" szóban, ím három „ű".
Világos megoldás - kurtítni költőt:
Egy kést bele! - de neki kereszten lenni gyönyörű.
Elvágjuk hát a zavarkeltőt.

Fatális dátumok hívei, szánlak titeket.
Várjatok, mint háremhölgy a szultánra!
Hisz meghosszabodott az élet - s a költői végzetek
Dátuma tán kitolódott holnaputánra!