Minden, túl éveken és korokon
A meleg fele tör, nem oda, hol a szél
Mért vonzza e rajt az az északi hon
Hiszen őket örökkön várja a dél?

Mit fürkésznek, az nem a dicsőség
Kicsi szárnyuk alatt fogy a dér
Ott lesz a madár-gyönyörűség
Vad röpteikér’ a babér!

Mért e nyugtalan elv, hova hajt a remény?
Mért taszít ki az útra a tengeren át?
Még nem ég odafönn csali északi fény -
Drága fény, olyat ritka madár, aki lát.

Csönd csak a sirály raja: villám -
űrrel kezeink etetik.
Szótlanságért, íme illan:
Jutalomként Hang születik.

Régóta az álmunk hó-vakító,
Belepett minden más árnyalatot.
Már megvakulunk - besötétít a hó,
Látást gyújtnak szén-föld darabok.

Torkunk kiereszti a csöndet,
A búnk, mint árny elenyész.
Ránk csüggedt éjért csöppet
Örök északi fény ma lenéz!

Észak, te szabad, te reményteli táj,
Szenny-nélküli hó - a hazugság-nélküli lét!
Üregéből hisz szemet itt varjú ki se váj
Hisz nem terem itt varjú-fajú nép.

Rossz jóslatokat aki nem hitt,
S nem aludt még hó-özönön,
Annak jutalomként a magányért
Valaki biztos beköszön!