Mily végletes minden ízlésem, vágyam
Mondhatnám, ím egzotikus vagyok
Hol pohár szélét vad haragban rágom,
De Schillert szótár nélkül olvasok.

Kettős „énem" - bolygó két féltekéje,
Mint két ember - egymásnak ellene
Mikor az egyik megy balettzenére,
A másiknak elfutni kellene.

A rosszat szívemben már elvetem,
Mikor él bennem az első személy,
De mikor szabadjára engedem,
Egy gazembernek maszkja rajta él.

 
 
 
 

De ha egyszer kitárom szívem-lelkem,
Hol őszinteség központja a hely,
A pincérnők biz’ ingyen adnak ennem,
És minden nő becézve megölel.

Fenébe innen minden ábránd-eszmény,
Goromba leszek, gonosz és gálád
Ülök a törött poharamba veszvén,
S a Schilleremet vetem pad alá.

A per folyik, úgy néznek, mint a szégyen,
Ügyészem, bírám, ugyan higgye el,
Hiszen a kocsmát nem én vertem széjjel,
De második énem követte el.

Kérem, hogy mind legyen hozzám elnéző,
Időt adjatok, ne ítéletet,
Perekre csupán úgy megyek, mint néző,
S a börtönökbe bulizni megyek.

 
 
 
 

Én nem fogok szétverni többé kocsmát,
S nem verem többé cimborám fejét,
Ezentúl magam egyesítem nos hát
Meghasonlott lelkemnek két felét.

Eltemetem, én magamból kitépem,
Megtisztul ez a hülye fej szegény,
Oly idegen ez a „második énem",
Nem is én vagyok ez a másik Én!