Mily végletes minden ízlésem, vágyam Mondhatnám, ím egzotikus vagyok Hol pohár szélét vad haragban rágom, De Schillert szótár nélkül olvasok. Kettős „énem" - bolygó két féltekéje, Mint két ember - egymásnak ellene Mikor az egyik megy balettzenére, A másiknak elfutni kellene. A rosszat szívemben már elvetem, Mikor él bennem az első személy, De mikor szabadjára engedem, Egy gazembernek maszkja rajta él.         De ha egyszer kitárom szívem-lelkem, Hol őszinteség központja a hely, A pincérnők biz’ ingyen adnak ennem, És minden nő becézve megölel. Fenébe innen minden ábránd-eszmény, Goromba leszek, gonosz és gálád Ülök a törött poharamba veszvén, S a Schilleremet vetem pad alá. A per folyik, úgy néznek, mint a szégyen, Ügyészem, bírám, ugyan higgye el, Hiszen a kocsmát nem én vertem széjjel, De második énem követte el. Kérem, hogy mind legyen hozzám elnéző, Időt adjatok, ne ítéletet, Perekre csupán úgy megyek, mint néző, S a börtönökbe bulizni megyek.         Én nem fogok szétverni többé kocsmát, S nem verem többé cimborám fejét, Ezentúl magam egyesítem nos hát Meghasonlott lelkemnek két felét. Eltemetem, én magamból kitépem, Megtisztul ez a hülye fej szegény, Oly idegen ez a „második énem", Nem is én vagyok ez a másik Én!
© Erdődi Gábor. Fordította, 2008