Marinának
Itt megreszket a fenyőág, itt félve csicsereg a nyugtalan madár. Elátkozott vadon erdőben élsz te, ahonnan nem jutsz ki soha már. Száradjon csak a vadmeggy a szélben, esőzzék az orgona virága. Mindenáron elviszlek én innen egy pánsípoktól hangos palotába. Ezer éve fog rajtad a rontás, tőlem s a világtól rejteget, s azt gondolod, hogy nincs szebb, hogy nincs más, csak ez a vad, bűvös rengeteg. Leveleit harmat meg ne lepje, borús éjjel hadd vívjon a hold. Elviszlek egy fényes, nagy terembe, ahonnan a tengert láthatod. Melyik órán, mely napján a hétnek jössz ki hozzám, mond, mikor osonsz ki? Két karomban viszlek akkor téged oda, ahol nem talál ránk senki. Elloplak, ha nincsen ellenedre. Átvészeltem érted sok telet. S ha más költözne abba a terembe, a kunyhó is éden lesz veled.
© Ratkó József. Fordította, 1988
© Horányi László. Előadása, 2013