Nem szeretem a fatális végzetet,
Életkedvem nem hagyna el soha.
Nem szeretem az oly órát s perceket,
Mikor nem játszik gitárom húrja.

Nem szeretem a hűvös gúnyolódást,
Nem hiszek a lelkes rajongásban,
Valamint a kémkedést és gyanakvást,
Ha levelem fürkészik titokban.

Nem szeretem, ha szavam vágják félbe,
Vagy teljesen elnémítják torkom,
Nem szeretem, mikor hátulról mellbe,
De azt sem, ha szemből lőnek agyon.

Győlölöm a pletykák összes formáját,
A kételyt, a méltóság tüskéit,
Vagy ha a dolgok visszáját mutatják.
Vagy vasat üvegen húznak végig.

Nem szeretem a gőgös biztosságot,
Akkor inkább a bizonytalanság,
Bosszant, hogy a becsület megváltozott,
Mely nem más, mint rágalom és gazság.

Mikor látom a sok kisiklott sorsot,
Szánalmat nem érzek, mert utálom -
Mind az erőszakot és gyávaságot,
Egyedül Jézus Krisztust sajnálom.

Győlölöm magam, mikor gyáva vagyok,
Bosszant, ha ártatlanokat ütnek,
Nem szeretem, ha lelkembe taposnak,
Még kevésbé, mikor beleköpnek!

Győlölöm a színteret, az arénát -
Hol az igaz is értékét veszti,
És bármivé változzon is a világ,
Mindezt sosem fogom megszeretni.