Legalább negyven nevet viseltem,
És volt vagy hét útlevelem is,
Tán hetven asszony szeretett engem,
Ellenem voltak kétszázan is.
De én ezt nem bánom!

Akárhogy igyekeztem,
Akárhogy törekedtem,
Mégiscsak akadt nekem
Bunyóhoz ellenfelem.

Ha életem hosszú, és kínlódás,
Vagy ha dicséretre szolgáltam,
Mindegy, mert nem lesz rólam méltatás
Az utolsó oldal sarkában.
De én ezt nem bánom!

Akárhogy igyekeztem,
Akárhogy törekedtem,
Mégiscsak akadt nekem
Drusza, ki ivott velem.

Hittem a jóban, a biztatóban,
Mint például az orosz nemzet,
Mégsem lesz emlékművem a parkban,
Mondjuk a Péter-kapu mellett.
De én ezt nem bánom!

Akárhogy igyekeztem,
Akárhogy törekedtem,
Mégiscsak piás lettem,
Mégiscsak lezüllöttem.

Én dalokat írok a drámákról,
Na meg a zsebesek életéről,
Nevem mégsem olvashatod sehol,
A híres művészek köréből.
De én ezt nem bánom!

Akárhogy igyekeztem,
Akárhogy törekedtem,
Folyton csak megkerültem,
Ezért a sitten ültem.

Mondják, idővel rendbe jön minden,
Piálás?... Nem tudom elvetni,
De mindegy, hisz úgysem fog az érmén
Arcképem címerként fényleni.
De én ezt nem bánom!

Minek hát igyekeznem?
Minek hát törekednem?
Azért, hogy megérthessem,
Elég csak felöntenem!