E csatát nem feledteti semmi,
Hol áradt a halálszag,
És mint záporeső kezdett hullni
Halkan a csillag.

Ismét lehullt egy, és én reméltem,
Segít túlélnem a bajt,
Így kötve rossz csillaghoz életem,
Mely vesztembe hajt.

Mikor úgy tűnt, a veszélynek vége,
S talán megmarad életem,
Eltévedt csillag hatolt szívembe,
Föntről, élesen.

És hangzott a parancs: „Fel, rohamra!..
Meg „Ne sajnáld a töltényt!"
Lám, a második csillag válladra,
Jutalmul ezért.

Fönt a csillag, akár vízben a hal,
Mindenkinek jut elég,
Ha élnék - szintén arany csillaggal -
Hősként járnék rég.

Ezt a Csillagot fiamnak adnám,
Csak úgy - egy emlék...
Az égen függ, s elvész a csillag - lám
Nincs hová essék.