Sűrű a sár, átgázolhatatlan,
Föntről hull az isteni áldás, -
Francba hát, a vadászünnep ma van,
Vaddisznóra lő ma a vadász.

És űzték a mocsárhoz dobolva,
Törölték homlokuk, izzadtak,
Az aranyszín erdőt megalázva
Vad szenvedélyüknek hódoltak.

Vérszomjukért vadászaink ne bántsátok,
Szeressétek inkább, óvjátok őket,
Finom a disznósült, ugyebár, tudjátok,
És sonkával kényeztetik bendőnket.

A vadak amiatt nem izgultak,
Hogy mi az, mi történhet velük,
A zaj elől riadtan futottak,
Tán örök békére lel lelkűk.

 
 
 
 

És sörétet ontottak a puskák,
A vadakra, vaktában, mindre,
Mint egy harci úttörőraj - mondták, -
Pattogó dobszólója lenne.

Vérszomjukért vadászaink ne bántsátok,
Szeressétek inkább, óvjátok őket,
Finom a disznósült, ugyebár, tudjátok,
És sonkával kényeztetik bendőnket.

Pattog a tűz, konzervhús felbontva,
A „vadászvodka" az asztalon.
Egy véres vadkan testét vonszolva
A fegyvercsővel szemez nagyon.

Aztán a kannában vodka csobban,
Lehiggadtak, véget ért a nap:
A lövéstől félfejű a vadkan,
Takarodó a vadászoknak.

Vérszomjukért vadászaink ne bántsátok,
Szeressétek inkább, óvjátok őket,
Finom a disznósült, ugyebár, tudjátok,
És sonkával kényeztetik bendőnket.

Forgatván a tűz fölött a vadat,
Eképpen szóltak a vadászok:
„Hiányzik az izgalom, a csapat,
a fronthangulat, meg a srácok.

Most, mintha csak szolgálatban lennénk,
Most, mint a fronton - olyan megint,
Most, mintha lelkűnkön könnyítenénk,
Hogy vadászhatunk kedvünk szerint..."

Vérszomjukért vadászaink ne bántsátok,
Szeressétek inkább, óvjátok őket,
Finom a disznósült, ugyebár, tudjátok,
És sonkával kényeztetik bendőnket.