Nem szeretem a végzetszerűséget,
Soha nem unom el az életet,
És nem szeretem azt az évszakot,
Mikor vidáman nem dalolhatok.

A hideg cinizmust ki nem állhatom
A vakbuzgóságot sem bírom,
Mikor olvassa egy idegen sunyin,
Vállam fölött bizalmas soraim!

Nem szeretem ha félbehagyott,
A társalgás, vagy megszakított,
S nem szeretem, ha hátba lőnek,
Miként azt sem, ha gyomorba döfnek.

Gyűlölöm a sokféle pletykát,
Mely kételyt ébreszt, s hízelegve fúr át,
Vagy mikor ki simul gyapjúba dörgölőzve,
Máskor vasrudakkal üveget széttörne.

Nem szeretem ha úr a tespedtség
Akkor inkább a vad féktelenség!
Bánt az elfeledett szó
A becsületet tagadó szembehazudó.

Mikor tort szárnyakat látok,
Nem szánakazom, s van oka, tudom,
Nem szeretem a gyengeséget, erőszakot
Csak Krisztust a kereszten fájlalom.

Nem szeretem gyávaságomat,
Sért, ha az ártatlant verik,
Nem szeretem, ha lelkembe gázolnak.
Különösen ha nyársra is tűzik.

Nem szeretem a tömött arénákat,
Ott a pénzen vásároltakat,
Történjen eztán bármi,
Sosem fogom ezt megszeretni.