Szirtszegélyen, szakadékok mentén...
Lovaim ostorral űzöm szakadatlan én,
Fogytán a levegő, fojtogat szél köd,
Mámoros érzés: megsemmisülök, megsemmisülök!

Zabolátlan lovaim, lassabban a futással!
Ne törődjetek az ostorcsapással!
Ilyen jutott nekem is, ki gondolta volna -
Hogy nincs időm életre s dalra?!

Lóra ülök, eldalolom versem, -
Nyugodtan állok a szirtszegélyen!..

 
 
 
 

Zabolátlan lovaim, lassabban a futással!
Ne törődjetek az ostorcsapással! 
. . .
. . .

Lóra ülök, eldalolom versem, -
Nyugodtan állok a szirtszegélyen!..

Nem tudunk késni, az Úr megvár ott
De miért oly dühösek az angyalok?
A száncsengettyűm volt tán hangos
Vagy lovaimmal voltam túl haragos?

Zabolátlan lovaim, lassabban a futással!
Könyörgöm, a sebes rohanással!
Ilyen jutott nekem is, ki gondolta volna -
A kevés kis időm, jusson mind a dalra!

Lóra ülök, eldalolom versem, -
Nyugodtan állok a szirtszegélyen!..