Nem jöhettem körünkbe senki más,
De megtörtént... Azt a napot sújtsa átok!
Magammal hozva mutattam rá:
„Ismerősöm... Töltsünk néki, srácok!”

Úgy tűnt hogy vidám, és velünk ivott,
Úgy fogadtuk, mint testvért vagy barátot...
De másnap földobott minket, -
Hibáztam - bocsássatok meg, srácok!

Nem emlékszem a perre - tortúra volt...
Aztán barakk, hideg van mint a kriptában,
S köröttem, mintha, sűrű éj honolna,
Főképp, mert az volt, valóban!

Erőmből maradt még annyit talán,
Csak higgye: vissza nem találok,
Temetett minket tán túl korán,
Hibázott - higgyétek el, srácok!

S eljő a nap, - nincs örök éj -
Mikor végső számvetést csinálok:
„Mert én hoztam magammal egykoron,
Adjátok őt a kezembe, srácok!..”