Talán fél litert benyakalt
A művész, hagyva baját,
Egy palettára is akadt,
S festőállványt is talált.

így már nem sok maradt hátra
A munkához, csak modell -
No nézd - egész jó a lába,
S nem rossz büszke feje sem

Vénuszához fut is nyomban:
„Tán hallottad már - mondja -
Hogy Dante a választottja
Után ment a pokolba!

Nekünk ugyan pokol nem kell -
A sötétben hideg van...
Leonardo az én nevem.
Vetkőzz nekem le gyorsan!

Egy ujjal nem sértenélek
Én, még meztelenül sem,
Hagyd, hogy megfesselek téged,
Vagy agyagból gyúrjon kezem"

De a csajszi megválaszolt:
„Piruljon, ejnye-bejnye!
Én egy hithű leány vagyok -
így hát nem megyek bele!

Mind ágyába akar vinni -
Szemérmetlenek, óh, óh!
A Leonardo da Vinci -
Azt hiszi, Raffaello!

Érzés nélkül le nem fekszek
Az életben soha sem -
Ha te művészetért teszed:
Gyerünk, előbb nősülj meg!

Azután én vetkőzhetek -
Mint feleség, sebtibe’...
Hogy te zseni vagy - az lehet!
Én sem vagyok ám hülye!"

„De ha most szállt meg az ihlet,
Múzsám homlokon csókolt!" -
Kiabálta mindenkinek
A művész - s házasodott.

Hölgyem, kire rátaláltam,
Szegénységből származott,
De mint Mona Lisa vásznon,
Éppen oly gyönyörű volt.

S barátnőknek Szorrentóban
A dög így dicsekedett:
"Egy tanultat behálóztam,
S végül feleségül vett!.."

Egy évig festette művét -
Csaj arcán ült mosolya: -
Leonardo da Vinci kép -
Ostoba, te ostoba!

Lám e dalban fény derül a
Csalfa mosoly okára: -
Nő a férfit kigúnyolja,
Ha hiszékeny-butácska!