Kissé kábultan,
Míg nem fáradtam
Erdőn vágtattam,
S vígan daloltam

Lump énekeket:
„Hogy szerettelek
Én benneteket
Fekete szemek..."

Hol vánszorogtunk,
hol ügettünk, s vágtatás...
Lovaim a sarat
az arcomba csapták.

Én ám az iszapot
nyálammal lenyelem,
Bütykösöm nyakára
hágok - s újra kezdem:

„Fekete szemek
Hogy szerettelek
Én benneteket..."
De megfeneklett

Dalom, úgy véltem,
S megráztam fejem,
Majd körülnéztem -
És felszisszentem:

Ellenséges erdő - előttem áll falként -
Lovaim hátrálnak fülüket hegyezve.
Orromig se látok - hol a fény s a remény!
Tüskék böknek, szúrnak, csontig sebeznek be.

Rudasom, koma,
Segíts barátom!
Indulsz, de hova -
Miért hátrálsz, mondd?!

Esők hullongnak,
- Vegyszeres szagok -
Szélső lovamnak
Egy ordas ugrott.

Te, de nagy tökfilkó, részeges bolond vagy!
Kaszás jött el érted, elfutnod nem lehet,
Olyan az életed, mint egy kártyacsomag,
Melyből hiányzik az ász - s ez halált jelent.

Sok éhes farkas:
„Pokolra velük!..."
Lovaim futnak,
Űzi félelmük.

Ostorom ráztam,
Közben rákezdek:
- Míg cserdül-csattan -
„Fekete szemek!..."

Horkantás, dobolás, hetyke tánc, csupa kín -
A tánchoz a zenét csörgő hangja adja.
Ó, ti kedveseim, meghajszolt lovaim, -
Vigyetek ki innen, vágtassatok, rajta!

...Őrült hajszámon
Elszállt mámorom.
Hegyre érve csak -
Tengelyem maradt.

Patakokban hull
Verejték rólunk -
De megpihenünk -
Kifújjuk magunk.

A földig hajoltam
a meghajszolt lovam
Patái előtt, mert
sosem hagytak cserben.

Cókmókot ledobva
őket megjárattam...
Kösz, hogy megóvtatok,
érte áldjon Isten!

...Sok év mögöttem,
mit hátra hagyok!
Bár dobált az élet -
de el nem dobott.

Rosszul daloltam
volna rólatok
Fekete szemek,
fehér abroszok?!