Szerettem a dőzsölést, a nőket,
Váltogatva őket napra nap.
Szerelmi kalandjaimról zöngtek
Körülöttem a pletykaszavak.

És útközben, valahol a tenger -
Parton egyszer - ez nem tréfa ám -
Összefutottam közülük eggyel,
Kik szerettek életem során.

Lényéből szeretet ömlik, árad,
És a lelke mindenre nyitott,
Semmi híja sudár alakjának,
És én fillér nélkül állok ott.

Neki meg ajándékgyűrű kéne,
Parfüm, kocsma, cserébe pedig
Némi élvezet bizony rám férne
Mindabból, mivel kereskedik.

„Néked, Vászja - suttogja fülembe -
Legdrágább kincsem odaadom!"
„Száz rubel - mondom, s ha több,
felesbe Barátommal együtt vállalom."

Haj, ezek a nők! Bizony akár a
Vádló, melyik megbokrosodott!..
Félreérthettem őt, mert utána
Sarkon fordult, faképnél hagyott.