A találkánk szóra sem érdemes! -
Csak mint elemi katasztrófát vártam.
S rögtön együtt kezdtünk élni; mi lesz
Végzetes következménye: nem láttam.

Szétziláltam baráti körödet,
Öltöztettelek, szarból kivakarva,
S a sok barát mégis csak jött veled,
S fölösleges kapcsolatok unalma.

Emlékszem, nyüstöltem barátaid,
Mert velük lenni nékem csak teher lett,
Bár biztosan voltak köztük, akik
Frankó kölykök, s több jó szót érdemelnek.

Amit kértél, rögtön megadtam néked,
Nászéjként éltem meg mindenegy órát.
Többször öngyilkos lettem volna érted,
De megmentett ügyetlenség, botorság.

Ha vártál volna, amikor kísértek
A bíróságra, ó, nemcsak az űri vásznak
Csillagait hoztam volna le néked,
A Kreml csillagait is - ráadásnak.

Esküszöm, a linkséget elhagyom!
Ne hazudj, ne igyál, félre lépsz? Megbocsátom,
A Nagy Színházat én ajándékba adom,
És a kis sportarénát, drágaságom.

De most találkára nem várlak itt:
Félek tóled s gyönyörétől sok éjnek,
Akár japán városlakók, akik
Új Hirosimától rettegve élnek.