A királyságban, hol csönd, kényelem van,
Se háborúk, kataklizmák, se gond,
Megjelent egy bősz és hatalmas vadkan -
Valami bivaly, tán bika vagy őstulok.

A királyt hasfájás, s asztma kínozta,
Köhögésétől mindenki riadt.
Közben a szörnyű vadállat orozva
Felfalt, s erdőbe vonszolt sokakat.

Nyomban három dekrétumot adott ki
A király: „A vadat le kéne győzni végre!
S aki erre adja fejét s elejti,
Lányom, a hercegnőt kapja cserébe."

S az árnyékba-borult birodalomban,
Ahogy belépsz, egyenesen, majd srégen -
Élt a könnyelmű, zabolázhatatlan
Egykor legjobb lövész, de már kegyvesztett régen.

A földön mindenütt sok állatbőr és ember,
Ittak, daloltak, ám elült a vidámság,
Hogy az udvarban felharsant a kürtjel,
S a lövészt a király elé cibálták.

S a király így szólt hozzá fulladozva:
„Erkölcsre nem oktatlak most kölyök, -
a hercegnőt oltárhoz viheted,
ha a csoda-szörnyet holnap megölöd."

S így a lövész: „Ez meg milyen ajándék?
Inkább egy hordó bort ezért nekem!
A hercegnőre még ingyen sem vágynék,
A csoda-szörnyet úgyis leverem!"

Mire a király: „Elveszed és punktum!
De ha nem, dutyiba záratlak el,
Hisz mégis egy királylány, ez abszurdum!"
Mire a lövész: „Ha megölsz, se kell!"

S amíg ők így vitáztak egyre ketten,
A szörny csaknem az összes nőt, tyúkot
Felfalta, és már ott járt a közelben
Ez az izé, bika vagy őstulok.

Mit volt tenni? - A lövész a bort elnyerte,
A csoda-szörnnyel végzett s elinalt tova és
Otthagyta megalázva a királyt, s leányát persze,
A hajdan legjobb, de már kegyvesztett lövész.