Hazatérvén a munkából,
Ráspolyom falhoz teszem,
S valaki nejem mellől, az ágyból,
Az ablakon kiszáll hirtelen.

Én persze firtatom, hogy ő ki
A csuda? -
Ő pedig kijelenti:
„A Szentlélek maga!"

Ezt a lelket én elkapom,
S ahogy szokás, kupán csapom!
A lélek s lélek más és más lehet.
Ha szent vagy - Máskam ejtsed ezt!

Légy te nemes, előkelő,
Felsőbbrendű bárki akár -
Megtudod, ha világra jön Ő,
Krisztus tehetsége nincs benne már.

Máskam bizony romlott természet,
Dacosan csak a bajt kevergeti,
Megsértődött e bamba lélek:
Állítólag bezavartam neki.

Először gyöngéd voltam, azután
A sok szép szó? - mit sem ért az egész...
Ő félénken a falig hátrált sután,
S azt mondta akkor: „Nem, és kész!"

Erre begorombultam és fogam
Között annyit sziszegtem morcosán:

„Lészen ő egy őskori agg,
Lehet akár hatezer éves,
Akkor is bármely falunak
Két-három nője az övé lesz!"

S azt ajánlottam Máriámnak
A remek ötletek mestereként,
Mondván: „A következő vasárnap
Te, Mária, cselekedjél ekként:

Reggel mintha munkába mennék,
Úgy teszek holnap,
Te pedig fogadd őt vendégedként,
Ahogyan szoktad!

Takard be a dunyhával, s kezdj el, párom,
Énekelni, s én jövök a doronggal!
Ő zsoltárral jön, én csákánnyal várom,
Ő szárnyával támad, én meg karóval!

Végül megadja magát persze,
És Mária becsülete se csorbul,
Mert le kell győznöm kényre-kedvre,
Ez Angyal - Sátánfajzat a pokolbul!

... S berontok, kezemben doronggal,
Hogy ráijesztek, annyit remélek...
De Máska sír. „Máska, ő hol van?"
Mire ő: „Elröpült a kedves lélek!"

Dehát hogyan, ezt nem értem,
Hogy sikerült
Neki? - „Hát csak úgy, - feleli szépen -
Hát csak úgy elrepült!

Ő nekem fönnhangon zsoltárt olvasott,
Aztán szárnyával megcsiklandozott..."

„Hogy mersz tréfázni uraddal,
Te disznó asszony, no megállj csak!.."
És legyintettem a doronggal...
Kacagj, fajzata a Sátánkirálynak!