Dicsőségére kardom leszúrt száz szaracént -
Száz élettel az ékes hölgynek áldoztam én,
De a király, az álnok szörnyeteg
Legott lovagi tornát rendezett,
Ó, hogy gyűlölök minden királyt e földtekén!

S íme, egyik lovagja lett az ellenfelem,
Egy dárdás harcost küldött megmérkőzni velem.
De lándzsámmal inkább a hölgy szívét,
A gyöngédet, veszem célba s eképp
Köpve rá, a király dolgát csak nevetem.

A lovag mellén címer, rajta vesztőhely látható,
De majd lyukas lesz mindjárt, mint meglékelt hajó.
Ő a legnagyobb favorit,
Ez a király kegyence itt,
De ma én köpök a királyra, úgy rendjén való!

Szólt a király: „Veled ő elbánik játszva ám."
S folytatta: „Tested étek lesz férgek asztalán!"
Ha már a férgek martaléka
Leszek, nőül veszi e léha -
Istenem, hogyha leköpöm a királyt, elnézed talán!

S megadták a jelet, szemünk nyílként egymásba fúr,
Indítva lovaink, egymásnak rúgta tünk vadul.
Arcvértem nyitva - rajta, tessék!
Ó, a király is hogy izgul, nézd!
De Isten megbocsássa, én köpök rád, Nagyúr!

S mindennek vége - pihennek mezők és horhosok -
Bősz ellenségem vére árvalányhaj szárán csorog.
A király reszket, fúj dühében,
Ám a hölgy már enyém egészen.
Király, ma méginkább köpök rád, hiába trónusod.

De nem sokáig éltünk ővele boldogan:
A király hadba küldött, s míg évre év rohan,
Hűtlen hitvesem nem vár vissza,
Hisz ő a király, s én - vazallja -
Lám csak, korai köpni még a királyra csakugyan!