Szervusz Kolja, kedvesem, drágalátos párom!
Levelem legelején üdvözlet neked.
Ha megjössz fontoskodva, elegánsan, látom
Indulsz a tanácsba, ránk pillantást se vetsz.

Elutaztál - jajgattam, mind hozzánk futottak.
Mondják, a hiányodat „rosszul viselem".
Kívánkoztam utánad, de hát visszafogtak,
Bár így se kellett, hogy az unalom egyen.

Itt ólálkodott komád, az átkozott Páska,
Hajszálon múlt, hogy... - mégse szántam rá magam.
Három napja koslat itt, részegen, hiába,
Hozzám bátorsága italtól, ha van.

Az hírlik, hogy valami kitüntetést kaptál;
S bajnok lett tenyészbikánk, az a Vovka is.
Haragszom a bikára, féltékeny vagyok rá -
Én szeretlek igazán, nem az a hamis.

Megjelentél álmomban - részegen, mogorván, -
De ne gondolj rosszra, ne gyötörjed magad:
Az agronómus kisért hosszasan az utcán,
Ám csak rólad folyt a szó találkánk alatt.

Én itthon csak elvagyok - de téged féltelek:
Járt nálunk valaki - jó magas rangja volt, -
S mondta, hogy a főváros totál romlott lehet:
Férfi alig, nő meg mint égen csillagok.

Te Kolja, ott ne igyál - bírd már ki hazáig!
Itthon akármennyire lerészegedhetsz.
Nem kell az agronómus, s nem kell senki más itt, -
Bár nagyon művelt ember, - nekem te kellesz.

Beázott a magtárunk - biztosan sovány vagy, -
Nem bírom már, nélküled oly árva vagyok!
Akárhogy is, csak gyere - iszonyúan várlak!
És mit lehet kapni ott? írd meg, ha tudod!