Mikorra dalom végre kihörögtem,
nem sejthetem, hol és micsoda vég.
Csak azt tudtam, hogy mi maradt mögöttem,
hogy semmi kedvem elnyugodni még.

Rajtam csörög utókor drága lánca,
belétörik még maradék fogam.
Hej! Tölgy kaput kinek csontkeze rázza,
melyik csontujj zörget vaspántokon?

De válasz semmi. Bár, tudom, ott sunyítanak,
kik nem félik a láncravert kutyát.
Csak léceken át látom én magamnak
fölfényleni a csupaél kaszát.

...Elkoptattam a színezüst nyakörvet,
az aranyláncot széttéptem hamar.
Téphet a léc, de azért hogy kitörjek,
ahol bozót — meg gyógyító vihar.