Nevetek, mint görbe tükröt látva,
Úgy néz ki, hogy megvezettek itt:
A karvaj orrok, fülig érő szájak
Mint a Velencei Karneválon kint.

Körülöttem bezárják a gyűrűt -
Elkapnak és táncba visznek most -
Úgy látszik a természetes arcom
megtévesztette mindegyik lakost.

Konfettik, petárdák...ám nem igazi mégsem -
A sok álarc dorgálón néz reám -
Kiáltják, hogy megint rosszat léptem,
Partnerem sarka bánja ritmusát!

Jaj, mit tegyek? Iszkoljak innen gyorsan?
Vagy mulassak még velük kicsikét?
Remélem e sok állat-álarc alatt
A legtöbb ember - arcát őrzi még!

Paróka, álarc, jelmez van mindenkin
Ez mesehős, ott Karenina Anna,
Szomszédom balról egy bús Harlekin,
Íme a Hóhér, minden harmadik meg Balga.

Van aki igyekezett fehéríteni arcán,
A másik eltakarván - szemveréstől tart -
És van ki képtelen észre venni magán
Hogy arca-e, vagy maszk mit eléd tárt.

E kórusba nevetgélve beszállok,
Ám mégis nyugtalanít a farsangi bál:
Mi lesz ha Hóhér maszkja neki úgy megtetszik,
Hogy azt az életben ő le sem veszi már?

Mi lesz, ha Bús Harlekin mindig így marad -
Szomorú tekintetét nagy gyönyörrel nézve;
S a Balga álarcát, bár levetette rég,
Örökre arcán marad buta, balga képe.

Egy kedves arcot ne szalasszak látni,
De honnan tudjam, hol egy igaz arc? -
Az ember megtanult örökké maszkban járni:
Pofával kőre esve ne jelenjen karc.

Az álarcok titkát végül feltártam,
Az analízis pontos így, eképp:
A közöny álarca minálunk általában,
A köpettől, s a pofonoktól véd.

A sok álarc nyomában futkosok,
De nem szeretném látni, hogy megnyíljon,
Mi lesz, ha földre kerül sebtiben egy maszk,
S mögötte félig-meddig ugyanaz az idom.