Csak tévedés, hogy mind a kettőnk lebukott,
ő síbolt, én meg Xéniáért rothadok, -
szétvált utunk, bár dúlt köztünk a szerelem,
a csaj rinyált és ellenkezett csak velem.

A cseka mindkettőnket gyorsan tetten ért,
így lett belőlünk zebracsíkos elítélt -
Vasziljev s Petrov, a két elítélt.

A táborban az élet alig élhető:
csupa zsebes, csaló, tolvaj és betörő;
a bánásmód gálád, kivillant ez hamar:
mindenki furcsán mást csinál és mást akar.

A főnökségnek tök mindegy, hogyan s miért, -
szemükben nem vagyunk mi több, csak elítélt,
Vasziljev s Petrov, a két elítélt.

Hát úgy döntöttünk, dobbantunk, amint lehet,
nehogy rossz véget érjen a „hadművelet".
Folyton szadiznak minket a szemét stricik,
a fődoki meg köztünk keres új pipit.

A szökés mellett döntöttünk tehát, de még
maradunk addig ugyanaz az elítélt:
Vasziljev s Petrov, a két elítélt.

Négy hosszú évig érlelődött a szökés,
begyűjtöttünk vagy három tonna tápot, és
merőkanál is társult hozzá, mesteri,
egy bűnözőtől, ki a virtust tiszteli.

S mi, két haver, le is falcoltunk, mint a gép -
megtapsolt érte mind a többi elítélt -
Vasziljev s Petrov, a két elítélt.

És mint az árvák, át a tundrán úttalan, -
vagy szűk ösvények kanyarogtak untalan.
Mongóliát vagy Moszkvát vettük célba tán?
Jól tudtam én - nem úgy az én hű pajtikám.

Nyugat az, mondtam, hol a nap nyugodni tért...
De ránk csapott a cseka, s lettünk mint elébb,
Vasziljev s Petrov, a két elítélt.

Parancsnokunk magas kitüntetést kapott,
hogy elfogott két közveszélyes alakot, -
két plecsnit s némi pénzt, mely ki volt tűzve ránk,
és örömében szétpofozta a pofánk.

Az éveinket megemelték - ennyiért! -
és lettünk ismét ugyanaz az elítélt:
Vasziljev s Petrov, a két elítélt.