Úgy esett, hogy séta közben hirtelen
két járókelő belém kötött,
s bent az őrsön - mert a járd nem hitt nekem! -
veszve voltam - megpillantva Őt!

Sejtelmem se volt, hogy ottan mit keres;
igazolványt kaphatott talán -
Ifjú, bájos, bőre hófehér, feszes...
Megtudom azért is, ki a lány!

Nos, kilestem, hogy lakása hol lehet.
Megszólítsam? ... egy züllött egyén?...
Pár felessel bátrabban szép hölgyemet
restiben láttam vendégül én.

Bámulták is vigyorgón az emberek -
állítottam volna őrt neki!... -
Jól pofán is pancsoltam az egyiket,
mert hölgyemre mert kacsintani.

Kértem mindjárt kaviáros szendvicset,
stekszem volt, el is folyt, mint patak... -
Nótát is rendeltem néki vagy tizet!
Legvégül a híres „Darvak"-at.

Ígérgettem mindenfélét hajnalig,
s hajtogattam unos-untalan:
„Hó-ártatlan voltam én vagy öt napig,
szép szerelmem, csodás madaram!"

Szóltam: életemnek nincs értelme már,
sálamba szipogva könnyemet -
Ő pedig: „Amit mond, szívemen talál...
s potom pénzért magáé leszek."

Kis libám egy nagy maflástól megfeküdt -
Forrt a vérem, lángolt az agyam:
beugrott, a jardra ugyan mért került
szép szerelmem, csodás madaram...