Utazz vonattal vagy buszon döcögve,
vagy sétálgass, és közben bort igyál,
a mindennapi vad autóözönbe’
az életed idő előtt lejár.

Ni, baleset: a Moszkva folyó partján
hármasban vittek temetni egyet,
a sofőr és a többi megkrepált mán,
csupán az elhunyt nem gyengélkedett.

A vén nyanyák óbégattak csudára,
rekedten szólt a lelkész hangja is,
hamis hangzat szorult a trombitákba,
csak az eltávozott nem volt hamis.

Egy ex-főnök - amúgy rabló titokban -
megcsókolta, majd undorral köpött,
és mind-mind odacuppantottak sorban -
csak ő nem csókolt, az elköltözött.

De meghasadtak odafönt a mennyek,
a gyászbeszédből nem lett semmi sem,
futott fedél alá a gyászsereglet,
csupán az elhunyt feküdt csendesen.

Mit számít néki, záporok ha zúgnak,
ám aki él, az nem ily karakán:
az elhunyt mellett labdába se rúghat;
csak egykor-éltek bátrak igazán.

Bárhogy sietsz, megelőz tetted, híred
homlokra írva fennen díszeleg,
és többé semmitől se kell már félned,
csak ha deszkák közt fekszel élveteg.

Lehet a kéró társas is meg szóló,
a hulláknak ez hulla-mindegy ám;
lám, itt e derék elhunyt, látra szóló,
túl sok vesződést tőlünk nem kivan.

A sötét-szigorú társadalomban
nincs békétlenség és nincs rettenet,
élők szíve Isten kezében dobban,
s csupán az elhunyt, ki nyugodt lehet.

 
 
 
 

Már hallom is: „Ez itt hullákkal seftel!"
Ugyan! - csupán csak zord sorsom zavar:
hiszen mindőnket elgázolnak egyszer,
csak őket nem, kiket a sír takar.