Marón vakít a füst, a tükör - sejtelem,
szemközt ülő arcát se látni innen;
a táncolok körül már szédül a terem -
azért a dal még végigzsong a szíven.

Az összes hang elzengett
mindörökre,
pohárnyi bor előttem,
ócska lőre,

kedvem kihunyt; hogy’ szóljon
énekem?..
Inkább borom iszom ki
csöndesen...

Van másfél éve, hogy nem tűz reám a nap,
akár ha jég alatt, kihűlt a lélek, -
várok, hiába tán, a jég meg nem hasad,
emlék fagyot nem olvaszt, bárhogy éget.

Az összes hang elzengett
mindörökre,
pohárnyi bor előttem,
ócska lőre,

kedvem kihunyt; hogy’ szóljon
énekem?..
Inkább borom iszom ki
csöndesen...

Fáradt a zenekar, hamisan szól dalom,
a kör nem enged - bárhogy is feszítem...
Csak nyugalom! Mosolyt miméivé távozom,
azért a dal még végigzsong a szíven.

Az összes hang elzengett
mindörökre,
pohárnyi bor előttem,
ócska lőre,

tükörben fáradt, fásult
félelem...
Pohár szilánkja fröccsen
hirtelen!