Kóboroltam, lábaim koptattam az utón,
tág tüdővel lélegezve mélyet.
Hirtelen kibukkant kígyóképű bánatom,
és a zöld gonosz nyakamba szökkent.

Bárhol jártam, nem ismertem eddig bánatot,
s most fülembe súg: „E napra vártam!.."
Hogy tovább? Hová mehetnék? Miért és mikor?
Most, hogy akaratlan rátaláltam?

Azt kibírom valahogy, ha egyedül megyek,
magam ura vagyok akkor én is.
Vonszolom bajom, igába hajtva fejemet,
színleg jámbor, gonosz-álnok mégis.

Nem rágalmazok, de büdös kullancsként szívom
önnön vérem, veszkődök kegyetlen;
ostorozom, ütöm-vágom mindegyik tagom,
ellenkezni sincs erő már bennem.

Sorsom, áldj meg, avagy pénzért tégy kedvem szerint,
inkább sírig nyomjon az adósság...
Búm-bajom, e gyűlöletes lény csak keserít,
lábon járó, élősködő kórság!

Reggelente hallgat, bárhogy csapdosom, verem,
bezzeg éjjel engem rág a féreg!
Éjszakázz már másnál, s végre hagyj békét nekem,
nem leszek féltékeny, addig éljek!