Itt reszket a fenyves, zavart madár száll, Itt nyomasztók az erdei hangok. Hazád megigézett-elbűvölt vad táj, S örökre itt kell tán maradnod. Hadd száradjon a zelnice, s orgonaág Esőként hulljon minden, ami drága, Mégis elviszlek én, legyen ostobaság, Fuvolától zengő palotába. Szép tájadra varázslók igéje hullt, Elzárva világtól s előlem. S hiszed, hogy nincs szebb, mint e rég beborult, Elbűvölt erdő az esőben. Ne teremjen friss harmatot hát a levél, Legyen hold-ég viszálya helyette. Mégis elviszlek én, hogy te vélem legyél Messzi tengerhez fényes terembe. Kérdem, hogy melyik napon érkezel el, Shallhatom óvatos lépteidet? Átjössz-e karomban a végtelenen, Hol majd az ég ködöt ontva befed? Vagy érted, kedvesem, rablóként menjek? Hiába adtam erőm, a sok dalt? Legalább fogadd hát e kunyhói mennyet, Ha már a palota, s terme foglalt!
© Bóna Éva. Fordította, 2017