Itt reszket a fenyves, zavart madár száll,
Itt nyomasztók az erdei hangok.
Hazád megigézett-elbűvölt vad táj,
S örökre itt kell tán maradnod.

Hadd száradjon a zelnice, s orgonaág
Esőként hulljon minden, ami drága,
Mégis elviszlek én, legyen ostobaság,
Fuvolától zengő palotába.

Szép tájadra varázslók igéje hullt,
Elzárva világtól s előlem.
S hiszed, hogy nincs szebb, mint e rég beborult,
Elbűvölt erdő az esőben.

Ne teremjen friss harmatot hát a levél,
Legyen hold-ég viszálya helyette.
Mégis elviszlek én, hogy te vélem legyél
Messzi tengerhez fényes terembe.

Kérdem, hogy melyik napon érkezel el,
Shallhatom óvatos lépteidet?
Átjössz-e karomban a végtelenen,
Hol majd az ég ködöt ontva befed?

Vagy érted, kedvesem, rablóként menjek?
Hiába adtam erőm, a sok dalt?
Legalább fogadd hát e kunyhói mennyet,
Ha már a palota, s terme foglalt!