Nincs fagy még, nem állt be a jég.
A föld csupa berkenyetűzben,
S megint egy új férfi feküvék
A Novogyevicsi Temetőbe.

Nem hitte, lám, balsorsa jelét.
Hiába papol bölcsen a nép:
Azt viszi el közülünk legelébb
A halál, aki nem is élt.

Így hát, Makarics, maradjál még,
Ha túlfeszült életed húrja,
Írd át, rendezd át, játszd újra,
Játszd el az egészet másképp.

Rítt a mozi: a stricik, nagymenők,
Amikor haslövést kapott,
S mint hű kutya, földre rogyott...
S mint kányafa föltámadott -
Mint vörös kányafa, újranőtt.

Csak a jókat viszi el a halál -
Egyenként hívja magához,
Mint most is egy drága barátot! -
Nem volt mázlija, ráfázott, -
Nem dühöng és nem unja már.

 
 
 

Most lett von kész Rjazin-filmje...
A sok szín, Onyega, Narocs kifolyt?!
Kész. Passz! - Makarics, ennyi volt?!
Nem lesz még egy ilyen, mint te.

 
 
 
 

S lám, egy kicsikét tétovázva,
Így mormolt a balsors balul:
"Az a pofa már nem tabu -
A halál neki úgyis smafu,
S mindig köpött a túlvilágra.

De mert mindig más baja nyúzta,
Azt a jószívű, rendes embert
Álmából vigyék el, kora reggel, -
Nehogy a mázlis még megússza!"

Megmosdatták, hogy tisztán álljon,
Tiszta fővel Isten előtt,
Mert meghalt, meg, nem mint előbb
Meghalni szokott a mozivásznon.