Nincs fagy még, nem állt be a jég. A föld csupa berkenyetűzben, S megint egy új férfi feküvék A Novogyevicsi Temetőbe. Nem hitte, lám, balsorsa jelét. Hiába papol bölcsen a nép: Azt viszi el közülünk legelébb A halál, aki nem is élt. Így hát, Makarics, maradjál még, Ha túlfeszült életed húrja, Írd át, rendezd át, játszd újra, Játszd el az egészet másképp. Rítt a mozi: a stricik, nagymenők, Amikor haslövést kapott, S mint hű kutya, földre rogyott... S mint kányafa föltámadott - Mint vörös kányafa, újranőtt. Csak a jókat viszi el a halál - Egyenként hívja magához, Mint most is egy drága barátot! - Nem volt mázlija, ráfázott, - Nem dühöng és nem unja már.       Most lett von kész Rjazin-filmje... A sok szín, Onyega, Narocs kifolyt?! Kész. Passz! - Makarics, ennyi volt?! Nem lesz még egy ilyen, mint te.         S lám, egy kicsikét tétovázva, Így mormolt a balsors balul: "Az a pofa már nem tabu - A halál neki úgyis smafu, S mindig köpött a túlvilágra. De mert mindig más baja nyúzta, Azt a jószívű, rendes embert Álmából vigyék el, kora reggel, - Nehogy a mázlis még megússza!" Megmosdatták, hogy tisztán álljon, Tiszta fővel Isten előtt, Mert meghalt, meg, nem mint előbb Meghalni szokott a mozivásznon.            
© Bella István. Fordította, 2005