Vágtatok, de másként vágtatok,
Köveken, tócsákon, harmaton.
Mert én más: poroszka-ló vagyok,
Pályám nem mint a többi futom.

 
 
 
 

 
 
 
 

A hátamba vágtak sebeket.
Víz mellett reszket az oldalam.
A ménesben futni szeretek.
De nyergein! nem hagyom magam.

Küzdenem kell ma megint nekem.
Hajrá! Én leszek a favorit!
Rám tesznek fel mindent. Figyelem!
Nem én - rajtam a zsoké visít.

Belem ö sarkantyút döföget.
Gúnyolnak elöl: „te amolyan!”
A ménesben futni szeretek,
De nyergelni nem hagyom magam.

 
 
 
 

 
 
 
 

Nem. nem lesznek itt aranyhegyek.
A célba utolsónak futok.
A sarkantyúért megemleget!
A futamban jól lemaradok.

Csengetnek. Jól megül a zsokém.
Előre nevet diadalán.
Hogy futnék most a ménesben én
Kantár, nyereg nélkül igazán!

Mi van velem? A poroszka szárnyal.
Megkímélem ellenségemet.
Egyszerűen nem bírok magammal.
Még hogy ne a legelső legyek?

Mi marad hátra? Mit tehetek?
Zsokét a hátamról ledobok.
S mint a ménesben - hátamon nyereg.
Kantárral - de nélküle futok.

Beértem. O beballag, kullogva
Köveken, tócsákon, harmaton.
Először nem voltam most poroszka:
Mint bárki, győztem egy futamon.