Akár ülök, akár írok - iszom kávém, teám...
Eljön-e szőke ismerősöm majdan?
Besúgó is jelen van itt, érzem, hogy néz reám,
nem egyszerű, hiszen ő - láthatatlan.

Néha bár elrugaszkodom
szinte eszementen,
mostanáig menyasszonyom
nem is érintettem!

Az időről vitatkozunk,
- olykor éjbe ér a szó -
de ha máson járna agyunk,
a besúgó - zavaró.

Kínos nekem, nem szeretem, de jól van!

Megtörtént, iddogálok - van, ki mostan nem iszik?! -
Nem esik jól: ahány pohár - csuklásba...
Besúgóm ül - érzékelem - és minden féldecit
fölír a láthatatlan naplójába.

Néha bár elrugaszkodom,
mint, ki púderezve,
mostanáig menyasszonyom
erkölcsileg rendbe’!

Az időről vitatkozunk,
- olykor éjbe ér a szó -
de ha máson járna agyunk,
a besúgó - zavaró.

Kínos nekem, nem szeretem, de jól van!

Be kéne csapni őt, hiszen a frász jön rám, a sokk:
majd ágyra fekszem horkolást tetetve,
s ha enni, inni néki jót az asztalon hagyok,
mellé leül, és akkor - hopp - megvagy te!

Néha bár elrugaszkodom
szinte eszementen,
mostanáig menyasszonyom
nem is érintettem!

Az időről vitatkozunk,
- olykor éjbe ér a szó -
de ha máson járna agyunk,
a besúgó - zavaró.

Kínos nekem, nem szeretem, de jól van!

Mi több, még árt nekem, - minap volt épp egy trükközés: - 
ha elkapom, kinyírom én ott helyben! -
mint kártyapartner azt játszotta folyvást „Nincs ütés!”,
s a mínuszom már túl van - háromezren!

Sápadtan elrugaszkodom,
mint, ki púderezve,
mostanáig menyasszonyom
erkölcsileg rendbe’!

Az időről vitatkozunk,
- olykor éjbe ér a szó -
de ha máson járna agyunk,
a besúgó - zavaró.

Kínos nekem, nem szeretem, de jól van!

Nemrégen volt, beírt - hol éppen dolgozom idén -
egy szörnyen bárgyú, névtelen levélkét, -
megnézte főnököm, mutatta, s fölismertem én
a láthatatlanom betűvetését.

Kiderült: a láthatatlan
- megjött eszem menten -
az én szőkém, az ártatlan,
kit nem érintettem!

Az én szőke ismerősöm...
Elvörösödött fejem!
„Nyinka, miért?” - néztem kérdőn,
„Hát, hogy nősülj, kedvesem!”

Kínos nekem, nem szeretem, de jól van!