Vasárnap volt, emlékszem... Zsebekbe aznap nem nyúlkáltam:
vasárnap van, jelszavam - ma pihenő!
Sípszó harsant hirtelen - elkaptak persze, én meg álltam,
egy felismer, s így üvölt: „Visszaeső!”

„Vedd le rólam a kezed,
Szergejevnek hívnak engem!
Visszaeső?!... Ki lehet?
Ilyen nevűt nem ismertem...”

Vasárnap volt, emlékszem... A fogdmegek mégsem pihentek:
tervszámuk volt, azt hozni - kötelező!
Hogyha majd túlteljesül: kitüntetés jutalma ennek,
aranyat ér a zsebes-visszaeső.

„Ülj le!” - szól a fakabát -
„Belomor?” - kínálja nékem...
„Visszaeső vagy tehát?
Akkor itt írd alá szépen!”

Vasárnap volt, emlékszem... Sütött a nap, nem volt más dolga.
Haver, család lenne most a társaság...
Én meg itt unatkozom - akárcsak undok hétfő volna:
de az őrnagy lelkes, ilyet vajh’ ki lát?

„Hányszor ült már? - kérdi ő.
„A számtan nem erősségem!”
„Mégis csak visszaeső?”
„Szergejev a nevem, kérem...”

Vasárnap volt, emlékszem... A víz kivert, ing rám ragadva,
s matekból az őrnagy elvtárs a menő.
Számolt csak figyelmesen - meg is szorozta, összeadta:
tízszer voltam elítélve - mondta ő.

Elém dugott egy lapot,
aláírtam, ahogy tudtam -
„Visszaeső - állt amott -
és Szergejev - a priuszban...”

Vasárnap volt, emlékszem... Elfáradtam, s letörtem végleg,
mégis tudtam, jogos az én örömöm:
rabló s egyéb garázda hétéves elfogás-tervének
sikeréhez, bár szerényen - lett közöm!